-
Ausztria eltörli a koronavírus-járványra vonatkozó szigorításokat
A kormány egy sajtótájékoztatón megerősítette azt a hírt, hogy Ausztria feloldja a COVID-járvány alatt bevezetett szigorításokat. Karl Nehammer kancellár szerint ez a döntés hosszas és körültekintő folyamatot igényelt, amit kellő körültekintéssel végeztek a hozzáértő szakemberek. A kormány tájékoztatása alapján a döntés úgy született, hogy egy bizonyos időintervallumban megfigyelték a korházak általános helyzetét. A jelek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a kórházakban már nincs katasztrofális állapot, amit nehezen lehetne kezelni. Ennek magyarázata, hogy a legutóbbi hullámban megjelent Omicron variáns bár valóban könnyebben fertőz, de a legtöbb esetben a fertőzés nem okoz olyan szövődményeket, ami kórházi felügyeletet kívánna maga után. A miniszterelnök a tájékoztatón azt is részletezte, hogy ez a megszüntetés…
-
Hogy írjunk érdekes Facebook posztokat?
A Facebook posztoknak sok célja lehet, lehetőségünk van bejelenteni az életünkben bekövetkező változásokat és eseményeket a rokonoknak és barátoknak vagy alkalmunk nyílik kérdezni ismerőseinktől. Emellett kifejezhetjük a véleményünket és megoszthatjuk személyes tapasztalatainkat is. A Facebookot nemcsak magáncéllal, hanem üzletünk népszerűsítéséhez is használhatjuk. A következő tippek a marketingcélokkal történő posztolásban is segíthetnek. Rendszeresen posztoljunk minőségi tartalmat A Facebook posztírás segítségével olvasóink mindig értesülhetnek az újdonságokról. Ha nincs erre időnk, úgy is megoldhatjuk, hogy egyszerre megírunk több posztot és használjuk az időzítés funkciót. Így a tartalmaink akkor fognak megjelenni, amikor mi szeretnénk. Törekedjünk a közérthető fogalmazásra. Ne írjunk terjengősen, mert a lényeget jobban megjegyzik az emberek, ha tömören közöljük. Figyeljünk oda a…
-
Milyen női karórát érdemes vásárolni?
A legtöbben törekszenek arra, hogy a rájuk legjellemzőbb tulajdonságokat emeljék ki a kiegészítőikkel. A karórák emiatt nagyon sok stílusban kaphatók. Nem feltétlenül a legdrágább óra lesz a kedvencünk vagy a hozzánk legjobban illő. Inkább annak alapján válasszunk, hogy esztétikailag mi tetszik és mit találunk kényelmesnek. A karórákat csoportosíthatjuk stílusuk, anyaguk, illetve funkcióik szerint. Ezenkívül lehetnek analóg vagy digitális kijelzősök. Érdemes kicsit kutakodni a témában, mivel hatalmas a kínálat, és a jól megválasztott karóra hosszú ideig teheti a dolgát. Az olyan weboldalak, ahol az eladás mellett a női karóra cikkek is rendelkezésre állnak, sokkal nagyobb bizalmat kelthet bennünk, hiszen valószínűleg figyelnek az ügyfelekre. Jó ötlet lehet ilyen helyeken beszerezni az órát.…
-
A legextrémebb ételek a világon – megkóstolnád őket?
Enni sokan szeretünk, de nem mindenki hajlandó extrémebb falatokat is megkóstolni. Persze, kinek mi az extrém? Van akinek már az is durva túlzás, hogy a megszokott 20-25 ételen kívül bármi újat is megkóstoljon. És vannak olyanok is, akik alig várják, hogy megérkezzenek egy új országba, máris rávetik magukat a helyi ételkülönlegességekre. Nem csak idegen országokban lehet extrém ételeket enni azonban, hiszen a magyar konyhában is vannak, akik két nem összeillő ételt párosítanak össze. De cikkünk most kimondottan olyan ételekről szól, amik valóban bizarrnak tűnnek. Melyek a legfurcsább ételek? Lássunk hát néhányat közülük, ha pedig éppen az online rádiók között keresel, akkor találj egy jó zenét, ami megnyugtat, mivel a következő…
-
Mire jó a SEO?
A SEO, mint fogalom mindig felmerül az online tér világában. E nélkül ugyanis valódi, átütő siker aligha érhető el. Ezért az alábbiakban röviden összefoglaljuk mire jó a SEO és miért is olyan fontos ez manapság. Mit jelent a SEO? A SEO lényegében egy külföldi kifejezés, mely kifejtve Search Engine Optimization. Magyarra szó szerinti fordításban ez annyit tesz kereső motor optimalizálás, de a legtöbbször csak keresőoptimalizálásként hivatkoznak rá. A keresőoptimalizálás lényege, hogy egy weboldalt úgy fejlesztenek, adott kifejezésre, vagy szóra, hogy a Google, vagy más keresőmotorok keresését követően a találati lista minél előkelőbb helyére helyezte az oldalt. Ennek eléréséhez a weboldal számos elemét kell úgy igazítani, hogy az a Google algoritmushoz…
-
Prémium linképítéssel a Google büntetés elkerülésére
A Google és már keresőkben mondhatni egy véget nem érő verseny zajlik a legjobb helyezésért, amire a prémium linképítés hatalmas segítséget nyújthat. Azonban rengeteg hiba is csúszhat a dologba, amikre mindenképp érdemes odafigyelnünk. Mostani cikkünkben arról ejtünk pár szót, hogyan segíthet a prémium linképítés a Google büntetés elkerülésében. Google büntetés megelőzése Nagyon nehéz előre meghatároznunk azt, hogy miért és mikor is büntet a Google minket, hiszen erre a választ teljes köd fedi még, viszont szerencsére az eddigi tapasztalatok és adatok segítséget nyújthatnak a SEO szakembereknek. Egy profi szakember esetében elmondhatjuk, hogy nem csak a linkek gyártására, hanem a prémium linképítésre is kifejezetten nagy figyelmet fordít, hiszen a linkek gyártása rengeteg…
-
Jövő decemberben kerülnek a helyükre a Lánchíd restaurált kőoroszlánjai
A tervek szerint 2022 decemberére térnek vissza a helyükre a budapesti Lánchíd kőoroszlánjai, amelyeket részletes terv alapján restaurálnak a szakemberek egy újpesti műteremben. Már hónapok óta dolgoznak a restaurátorok Hónapok óta dolgoznak a restaurátorok a Lánchíd hídfőit díszítő kőoroszlánokon egy újpesti műteremben. A szakemberek felmérik, hogy milyen állapotban vannak az egyenként több mint tíztonnás szobrok, amelyeket elsőként megtisztítanak. Közben vegyszeres pakolásokat tesznek azokra a részekre, amelyeken a környezeti szennyeződések még sötétebbé tették az oroszlánok felületét. Ezután újabb mosás és fertőtlenítés következik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel. A szakemberek azt is feltárják, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat. Részletes hibatérképet készítenek,…
-
Motiváció a street workout park edzéshez
Valamilyen formában mindannyiunknak van motivációja, különben miért vonszolnánk ki magunkat az ágyból a hideg téli reggeleken, hogy elkullogjunk a street workout park eszközeihez edzeni, vagy medencébe ugorjunk úszni, vagy esetleg a járdát taposni futás közben a sötétben. A motiváció sokféle formában jelentkezhet, és különböző lehet a forrása az emberek között. Ez idővel változhat is, és ennek így is kell történnie, hiszen az életkor előrehaladtával sokat változunk, és amikor elérjük a kezdetekben kitűzött célokat, újakat kell bevezetnünk. Magam is tudom, hogy mi késztetett arra, hogy kezdetben testneveléssel foglalkozzam, és az megváltozott ahhoz képest, ami most hajt. Az életem jelenlegi szakaszában a street workout parkban történő edzést gyakorlom odaszántan és szeretném megosztani,…
-
Műfű telepítése az otthoni medence köré
Az utóbbi évtizedekben a hagyományos otthoni úszómedencék körüli területek számos esetben téglából és betonból készültek. Ezekről az anyagokról azt lehet tudni, hogy nehezek, drágák, és a betelepítésük is kihívást jelent. Néha a tulajdonosok a fű mellett döntenek, és azt próbálják gondozni a medence körül, de ebben a cikkben szeretnék bemutatni egy jobb lehetőséget! Ahhoz, hogy a család által kedvelt otthoni medence megjelenését és a hozzá kapcsolódó karbantartási munkák egyszerűségét a következő szintre emelje, jobb alternatíva lehet a műfű telepítése medence köré. Ez egy nagyszerű módja annak, hogy értéket adjon az otthonának, és vonzóbbá is tegye azt, miközben ezzel leegyszerűsíti a karbantartást is. A következő sorokban vizsgáljuk meg közelebbről, hogy milyen…
-
Pénztárca- és környezetbarát kertészkedés két lépésben
Minden leendő vagy profi kertész tudja, hogy a száraz időszakokban kiemelten fontos az öntözés. De hogyan oldhatnánk meg úgy, hogy közben a bolygónkat is védelmezzük? Jó hír azoknak, akik nem szeretnének a jövőben több csapvizet használni, és a lehető legjobb tápanyagot nyújtanák szeretett növényeik számára: íme az ingyenes és környezettudatos esővíz, ami kiváló erre a feladatra! A csapvízzel történő öntözés mellett, amit egyébként számos növény nem tolerál és idővel még drágább lehet, létezik egy olcsóbb lehetőség: gyűjtsük össze az esővizet esővízgyűjtő tartályba, és használjuk fel okosan a kertünk öntözésére. Köztudott, hogy minden növénynek elegendő mennyiségű vízre és tápanyagra van szüksége a növekedéshez, a feladatot pedig az esővíz tökéletesen teljesíti. Többféle…