elektromos autó töltése otthon

Elektromos autó töltése otthon

Sokan azért váltanak elektromos autóra, mert nem szeretnek benzinkútra járni, valamint azért, mert attól tartanak, hogy az egekbe emelkedik a benzin, a gázolaj ára. Úgy gondolják, hogy sokkal jobb az otthon kényelmében feltölteni az autót, ami aztán reggelre menetkész.

Általában az emberek – hacsak nem fuvarozással, áruszállítással, beszerzéssel foglalkoznak, – napi szinten nem vezetnek több száz kilométereket, legfeljebb 30-40 kilométert. Számukra ezért is nagyon megfelelő a villanyautó, mert így elég naponta egyszer tölteni az autót, amit otthon is megtehetnek.

Érdemes szakemberrel beszélni

Mielőtt otthonunkba telepítenénk egy töltőt, előtte beszéljünk egy szakemberrel, aki felméri az elektromos hálózatunkat, hogy az el fogja-e bírni a megnövekedett terhelést. A régebbi házakat sokkal kevesebb terhelésre alakították ki, ezért lehet, hogy hálózatbővítésre lesz szükségünk a megnövekedett terhelés miatt.

Energiatakarékossági okból az autó töltését úgy állítsuk be, hogy az csak akkor vegyen fel áramot, amikor az energiaigény a háztartásunkban a legkevesebb, mert ekkor nem terheljük agyon a hálózatot. Ha így teszünk, akkor az elektromos autó töltése otthon a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel, és a legjobb kihasználtsággal történik.

Kapacitás

Aki családi házban lakik, annak célszerű egy 11-22 kW-os teljesítményű töltőt beszerezni, különösen akkor, ha 32 A-nél kisebb a házban a villany betáplálási ellátása, illetve akkor, ha az autójának 1 vagy 3 fázisú fedélzeti töltője van.

Mivel általában mindenki napközben használja az autót, ezért éjjel fel tudja tölteni az akkumulátort. A 11-22 kW-os töltő használata biztonságos és kényelmes is, 8-10 óra alatt lesz újra menetkész ezzel az autó.

Falitöltők

Ha otthon olykor mégis gyorsabb töltésre van szükségünk, akkor érdemes egy falitöltőt is beszereltetni. Egy biztonságosabb és gyorsabb megoldást jelent, mint az egyszerű, konnektoros.

Többféle teljesítményű kapható, olyat válasszunk, ami az igényeinken megfelelő lesz. Ha szükséges, előtte konzultáljunk szakemberrel, aki nemcsak elmondja, hogy melyiket vegyük meg, de majd be is szereli azt.

Munkahelyi töltés

Ma már vannak olyan munkahelyek, ahol támogatják az autók elektromos töltését – hiszen a munkahely a második otthonunknak is tekinthető. Az ilyen helyeken amíg dolgozunk, az autónk töltődik.

Még szintén kedvelheted...