Ma már nem okoz gondot a faház építés

Akik kertes házzal rendelkeznek, azoknál általában található egy kis faház is, de ha épp nincs, akkor valószínűleg már elgondolkodtak rajta, hogy mennyire jól jönne egy az udvar végébe, mert lenne hol tárolni a szerszámokat, nem használt dolgokat, gyerekjátékokat, bringákat, a grillt, kerti bútorokat.

Soha nem volt még ilyen egyszerű egy faház építés, mint mostanában.

A tervezéstől a kivitelezésig

Ha megszületett a kerti ház felállításának a gondolata, akkor most van itt az ideje, hogy az elképzelést kövesse a megvalósítás.

Kezdjük a tervezéssel, és először azt döntsük el, hogy milyen anyagból legyen a házikó. A három legnépszerűbb alapanyag a fa, fém és a műanyag. Mindhárom anyagfajtának számos előnye és hátránya van, amit érdemes végig gondolni.

A következő lépés az építendő faház méretének meghatározása. Célszerű legalább 4-5 négyzetméterest, vagy ennél nagyobbat felhúzni a megfelelő kihasználhatóság érdekében.

A nyílászárókat is nekünk kell meghatározni a faház építés során. Ajtóra – lehetőleg kétszárnyúra, hogy a nagyobb dolgokat is könnyedén bevihessük – mindenképp szükség van. Azért, hogy soha ne legyen benne teljesen sötét, legyen rajta ablak is.

Fontos a biztonság. Bár a faházunk a kertünkben kap helyet, ennek ellenére zárhatónak kell lennie. Jobb az óvatosság, hiszen értékes dolgokat fogunk benne tárolni, tehát az ajtó választásnál figyeljünk arra, hogy a későbbiekben zárat, lakatot tudjunk rászerelni.

Milyen színt válasszunk

Apróságnak tűnik, de a kis házikónk színe is nagyon fontos, nem mindegy, hogy milyen színre festjük le. Ha tehetjük, éljük ki kreativitásunkat, és semmiképp ne egy unalmas, sötét színt válasszunk. Bár megfelelő felületkezelés után ezt a színt is meg tudjuk változtatni, de egy világosabb színről könnyebb a későbbiekben sötétre áttérni.

A világos színek azért is előnyösek, mert vidámságot sugároznak magukból, és azokra könnyebb valamilyen mintát festeni. Még télen is virágozhatnak a muskátlik az ablakban, ha odafestjük őket, illetve egy festett kutyus is mosolyt csak az arra járók arcára. Hagyjuk elszabadulni a fantáziánkat, és találjuk meg azt a színt, mintát, ami nekünk tetszik. A későbbiekben csak idő és festék kérdése, hogy megváltoztassuk, ha mégsem tetszik.

Még szintén kedvelheted...