obszidián

Ezért érdemes obszidián karkötőt hordani

Az obszidiánt másképp vulkáni üvegnek is nevezzük, mivel vulkánkitörés után keletkezik, amikor a forró láva a lehűlése után megszilárdul. Nem kristályosodik ki, így egy amorf, üvegszerű anyag keletkezik. Legnagyobb mennyiségben a földkéregben található, az óceániai törésvonalakon. Ismerték már a kőkorszakban is, mivel a leletek arra mutatnak, hogy nyilakat, késeket készítettek belőle. Olyannyira becsülték, hogy a …

A legextrémebb ételek a világon – megkóstolnád őket?

Enni sokan szeretünk, de nem mindenki hajlandó extrémebb falatokat is megkóstolni. Persze, kinek mi az extrém? Van akinek már az is durva túlzás, hogy a megszokott 20-25 ételen kívül bármi újat is megkóstoljon. És vannak olyanok is, akik alig várják, hogy megérkezzenek egy új országba, máris rávetik magukat a helyi ételkülönlegességekre. Nem csak idegen országokban …

Miért fontosak a játékok, és hogyan segítik a gyermekek fejlődését?

A játék a gyermek tanulásának, fejlődésének alapja. Játék közben önbizalmat épít, szeretve, boldogan és biztonságban érzi magát, fejleszti a fizikai és szociális készségeket, gondoskodik a környezetről, gyakorolja a nyelvet és a kommunikációt és még sok más. Gyermekfejlesztési szakértők kifejtik, hogy a játék különböző érzékszervi, fizikai és kognitív élményeket ad a gyerekeknek. A tapasztalat kapcsolatokat épít …

cbd olaj közelről

CBD olaj adagolása és alkalmazása

Sokak által ismert anyag a CBD olaj, de ennek ellenére mégis kevesen ismerik a helyes használatát. A jobb megismerés érdekében mostani cikkünkben a CBD olaj adagolása és alkalmazása kerül szóba. Mit takar a CBD olaj, mint étrend-kiegészítő? A CBD olaj egy olyan étrend-kiegészítő készítmény, ami teljesen legálisan használható legtöbb esetben bármilyen mellékhatás nélkül. Folyamatos szedésének …

Mire jó a SEO?

A SEO, mint fogalom mindig felmerül az online tér világában. E nélkül ugyanis valódi, átütő siker aligha érhető el. Ezért az alábbiakban röviden összefoglaljuk mire jó a SEO és miért is olyan fontos ez manapság. Mit jelent a SEO? A SEO lényegében egy külföldi kifejezés, mely kifejtve Search Engine Optimization. Magyarra szó szerinti fordításban ez …

a linképítés egy komoly munka

Prémium linképítéssel a Google büntetés elkerülésére

A Google és már keresőkben mondhatni egy véget nem érő verseny zajlik a legjobb helyezésért, amire a prémium linképítés hatalmas segítséget nyújthat. Azonban rengeteg hiba is csúszhat a dologba, amikre mindenképp érdemes odafigyelnünk. Mostani cikkünkben arról ejtünk pár szót, hogyan segíthet a prémium linképítés a Google büntetés elkerülésében. Google büntetés megelőzése Nagyon nehéz előre meghatároznunk …