|
Szikra Cool.Tour.House Házirendje
-
Ez a házirend a Szikra.Cool.Tour.House látogatóira vonatkozik – ideértve a Budapest, VI. Teréz krt. 62. szám alatti ingatlan (volt SZIKRA MOZI) területének bármely részén – színházterem, moziterem, bár-vendéglátóhely, stb. összefoglalóan: intézmények – tartott rendezvény összes látogatóját. A házirend célja, hogy meghatározza a látogatók jogait és kötelességeit az intézményekben, az intézmények által szervezett programokon és az intézmények tevékenységével kapcsolatosan.
-
A Szikra.Cool.Tour.House területén szervezett rendezvényeket a hivatalos nyitvatartási időben – a zártkörű rendezvények kivételével – minden érdeklődő a mindenkor meghirdetett kereskedelmi és egyéb feltételek szerint látogathatja, igénybe veheti kulturális szolgáltatásait, berendezéseit, felszerelését és más eszközeit. A belépődíjas rendezvények látogatásának előfeltétele a jegyvásárlás ill. a megjelölt összegek befizetése. A Szikra.Cool.Tour.House fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben a hivatalos befogadó képességét eléri a rendezvények látogatóinak a száma, akkor a házat megteltnek minősítse. Újabb a rendezvényre érkező látogatókat, csak a házból távozó, azaz az azt elhagyó látogató számának megegyező mennyiségű látogatót engedjen csak be.
-
Belépőjegyes rendezvényeken a résztvevő az ellenőrző szelvényét (karszalag vagy egyéb) megőrizni köteles, azt kérésre vagy a terembe való visszaérkezéskor külön felhívás nélkül a rendezőknek vagy a felügyeletet végző személynek köteles bemutatni.
-
Az érdeklődők zavartalan művelődését és szórakozását a közösségi és társas élet szabályainak megfelelő kulturált magatartással segítse elő minden látogató.
-
A Szikra.Cool.Tour.House "ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY"-t zavarni nem szabad!
-
A látogatók személyes tárgyainak megóvásáért a Szikra.Cool.Tour.House – illetve az adott rendezvény szervezője – nem vállal felelősséget.
-
A Szikra.Cool.Tour.House munkatársainak, a rendezőknek, a rendőrségnek és tűzoltóknak az utasításait minden látogató köteles végrehajtani.
-
Az épületben szemetelni tilos.
-
DOHÁNYOZNI CSAK AZ ARRA KIJELÖLT HELYEKEN ÉS A DOHÁNYZÁSRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK FIGYELEMBE VÉTELÉVEL SZABAD!
-
A Szikra.Cool.Tour.House területén csak a közösségi és társas élet szabályainak megfelelő kulturált öltözékben, tiszta ruhában lehet tartózkodni.
-
A művelődési ház elektromos és hangtechnikai berendezéseit csak a Szikra.Cool.Tour.House dolgozói, illetve megbízottaik kezelhetik.
-
A Szikra.Cool.Tour.House a működési rend betartása érdekében személy-és vagyonvédelmi szolgálat közreműködését veszi igénybe.
-
A személy- és vagyonőrök az 2005. évi CXXXIII. tv. 26 és 27§ alapján jogosultak a Szikra.Cool.Tour.House bejáratánál és egész területén csomagátvizsgálásra, meghatározott személyek eltávolítására, belépésük megakadályozására. Amennyiben szükségesnek ítélik, jogosultak a területre belépők ellenőrzésére fegyver-, illetve robbanóanyag-kutató műszert alkalmazni és a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök bevitelét megtiltani. A személy- és vagyonőr jogosult a rendes működés, illetve a rendezvények megtartását akadályozó vagy zavaró, annak biztonságát veszélyeztető, illetve az ott jogellenesen tartózkodó személyt kilétének igazolására felszólítani, a rendezvényen való részvételét megtiltani, távozásra felszólítani, amennyiben az érintett személy ennek nem tesz eleget, és az élet- és vagyonbiztonság érdekében szükséges, a rendezvényről kivezetni. A személy- és vagyonőr jogosult a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a cselekmény abbahagyására felszólítani, a cselekmény folytatását megakadályozni, az elkövetőt elfogni és a birtokában lévő, bűncselekményből származó vagy annak elkövetéséhez használt dolgot, illetve támadásra alkalmas eszközt elvenni.
-
Az üzemeltető - személy- és vagyonbiztonsági okokból - a Szikra.Cool.Tour.House bejáratánál, termekben, folyosókon és a kiszolgáló pultoknál térfigyelő rendszert alkalmaz. Az így rögzített képfelvételek 24 órán belül törlésre kerülnek, amennyiben bűncselekmény, vagy szabálysértés elkövetésére utaló körülmény nem került rögzítésre.
-
Alkoholos, kábítószeres befolyásoltság alatt álló vagy bódult személyek, illetve a nem megfelelő ruházatban vagy nem megfelelő személyi higiéniával érkező személyek a Szikra.Cool.Tour.House területére nem léphetnek be.
-
14 év alatti kiskorúak a Szikra.Cool.Tour.House területén csak szülői felügyelettel tartózkodhatnak. 14 és 18 év közötti kiskorúak 22 óra után csak szülői felügyelettel tartózkodhatnak és léphetnek be a Szikra.Cool.Tour.House területére. A szabályok betartatása érdekében a személyzet jogosult a belépni szándékozókat az életkoruk igazolására felhívni – az életkor igazolása nem kötelező, azonban az életkor önkéntes igazolásának hiányában a látogató tudomásul veszi, hogy a ház területére nem léphet be.
-
Szeszes itallal és dohányáruval 18 év alatti személy nem szolgálható ki. Ennek érvényre jutása érdekében a pultoknál való kiszolgálás során az életkor hitelt érdemlő, okmánnyal történő igazolására hívható fel a vendég. (2005. évi CLXIV tv 5. §, 7. pont)
-
A Szikra.Cool.Tour.House mindenki saját felelősségére látogathatja.
-
A Szikra.Cool.Tour.House épületébe behozott, illetve a ruhatárban elhelyezett értéktárgyakért felelősséget nem vállal.
-
A Szikra.Cool.Tour.House területéről eltávolítható az a személy, aki más személyek életét, testi épségét, vagyoni jogait, vagyontárgyaik épségét, a környezetet veszélyeztető, ill. garázda, vagy rendőri intézkedésre alapul szolgáló magatartást tanúsít, más társadalmi csoportok tagjai ellen uszít, vagy agresszív magatartásával a közönségen belül békétlenséget szít. Eltávolítható az a kiskorú is, aki szülő felügyelet nélkül tartózkodik 22 óra után az épületben.
-
Akit a fentiek alapján a Szikra.Cool.Tour.House területéről neki felróható okból eltávolítottak, a belépési díjat nem igényelheti vissza.
-
A Szikra.Cool.Tour.House területére történő belépésben megakadályozható az a személy, aki a szükséges biztonsági átvizsgálásnak nem veti magát alá, személyi igazolványával vagy más hitelt érdemlő okmánnyal életkorát igazolni nem tudja vagy korábban a Szikra.Cool.Tour.House területéről a hárirend megsértése miatt eltávolításra került.
-
A Szikra.Cool.Tour.House területére nem lehet bevinni, onnan el kell távolítani az olyan tárgyakat, amelyeknek birtoklása jogellenes, amelyek a Szikra.Cool.Tour.House területén tartózkodó személyek biztonságára nézve veszélyt jelentenek ( pl.: szúró, vágó és lőfegyver stb. ), nem a Szikra.Cool.Tour.House területén - üzemeltető által - forgalmazott italokat, élelmiszereket, grafitizésre alkalmas eszközöket, festékszóró sprayt és filctollakat, üzemeltető engedélye nélkül hang- és képrögzítő berendezéseket.
-
A Szikra.Cool.Tour.House területére belépni, onnan eltávozni csak a személy- és vagyonőrök által őrzött bejáratokon keresztül lehet.
-
A Szikra.Cool.Tour.House területére történt belépéssel a vendég elfogadja, hogy amennyiben olyan képfelvétel készül, amelyen ő is látható, azzal kapcsolatban semmilyen követeléssel nem lép fel az üzemeltetővel, a készítőkkel, s a jogszerű felhasználókkal szemben.
-
A program változtatásának jogát fenntartjuk!
-
A Szikra.Cool.Tour.House területére kutyát és egyéb háziállatot bevinni nem lehet.
-
A Szikra.Cool.Tour.House vendégterébe kerékpárt behozni tilos.
-
Szikra.Cool.Tour.House területén kábítószer, egyéb bódulatot okozó anyag fogyasztása és értékesítése Tilos!
-
A Szikra.Cool.Tour.House vendégterébe Szeszesitalt, illetve élelmiszert behozni tilos.
-
Jelen Házirend további egyoldalú módosításig érvényben marad - és mind az intézmény honlapján, mind az intézményben kifüggesztve megismerhető.
A Szikra.Cool.Tour.House hivatalos nyitvatartási rendje:
HÉTFŐ: 08.- 06.
KEDD: 08.- 06.
SZERDA: 08.- 06.
CSÜTÖRTÖK: 08.- 06.
PÉNTEK: 08.- 06.
SZOMBAT: 08.- 06.
VASÁRNAP: 08.- 06.
A Szikra.Cool.Tour.House fenntartja magának a jogot, hogy a hivatalosan meghirdetett nyitvatartási rendjétől egyoldalúan korlátozva eltérjen.
Jó szórakozást Kívánunk!
A Szikra.Cool.Tour.House vendégeinek biztonságáért a
Doorman-Sec Kft.
Cégjegyzékszám: 01-09-703839
Adószám: 12796003-2-43
Címe: 1112 Budapest, Menyecske u. 15.
felel.
Budapest, 2010. december 03.
|